legjobb imák countdown

3. Electric Sunset – Prayer
Hát beírtam a zenelejátszómban a keresőbe a ‘prayer’ szót, hogy csak legyen már egy harmadik helyezett, és az indie csodák között meg is találtam ezt az aranyos kis dalt. Olyan chillin’ egy kicsit, mondjuk így háttérzenének tanuláshoz tök jó, meg minden, de az tuti, hogy sokszor meg kell hallgatni, hogy megragadjon…

2. Bloc Party – The Prayer
Régi gyöngyszem, olyan ülök-az-autóban-és-megyek zene, közben az élet dolgairól és a világ megváltásáról filozofálnék magamban, aztán megunnám a gondolkodást, és énekelném (csak hallgatóság ne legyen, saját érdekükben).

1. Kid Cudi – The Prayer
A maga műfajában az egyetlen előadó, akit igazán szeretek, tavaly jött a láz, ez pedig olyan száma, amit egyszer meghallok, utána egész nap ez jár a fejemben. Lehet egy kicsit túl depresszív a szövege, vagy nem is tudom, minek mondanám, de imádom, első helyezett, meg minden.

day 14 – Amit hiányolok

Egy jó beszélgetős borozgatást. A múlt nyarat. Jó bulikat. Jelenleg ennyi. Talán egy kicsit azt is, amikor egyedüli lányként kellett elviselnem a srácok hülyeségeit. Na persze így is jó minden. Mert alkalmazkodni tudni kell. Szükséges. Megszoksz, vagy megszöksz! Na jó, egyébként semmi nagy dolog nem hiányzik az életemből, vagy ha mégis, akkor az nem publikus. Még mielőtt bármi kétség felvetődne, egy kapcsolat sem hiányzik. Annyira.

 

day 13 – Félelmek

A magány, egyértelmű. Szerintem minden épeszű ember fél a magánytól, és nem úgy értem, hogy épp egyedül van otthon, hanem hogy ott belül érzi magát egyedül, mintha senkire se támaszkodhatna. Elnézve néha az embereket körülöttem, és hogy néha milyen magányosnak hiszik magukat, hát valami szörnyű. Meg ahogy mások hagyják ezt. Remélem nem tartozok közéjük, ugyanis nem fogom magamra azt mondani, hogy ilyen meg olyan szent vagyok, mert majd mások megítélnek (persze szigorúan csak a tetteim alapján! köszi).

Fulladásos halál. Vízben (vagy kint az űrben, hah). Ahogy lassan jön a halál, és menekülnél, de nem tudsz, mert nem tudsz levegőt venni a futáshoz. Csak percek kérdése, és vége. Viszont eszméletednél vagy, ezáltal tudod, mikor lesz vége. És igazából az ebből eredő kétségbeesés a legrosszabb része, nem is a halál. A haláltól én olyan tekintetben félek, hogy a szeretteim milyen szomorúak lesznek. Márpedig elveszíteni valakit… nos, az rossz. Idekapcsolódva, a ráktól is félek. Nem biztos, hogy lenne elég lelki erőm a legyőzéséhez.

Minden teremtmény, aminek több lába van négynél. Meg a férgek, nyilván. De szerintem ezt nem is kell ragoznom.

 

day 09 – Amit bánok

Megtanultam úgy felfogni, hogy eleve nem szabad semmit sem megbánni. Mert minden egyes ilyen tett ahhoz járul hozzá, aki te vagy. Minden kimondott vagy ki nem mondott szó téged jellemez. Ha a következmények rosszak, akkor pedig új tapasztalattal lettél gazdagabb, újabb lecke az élettől. Bár az is igaz, hogy mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak, ahogy Oscar Wilde mondta vala. Szoktak dicsekedni azzal, hogy valaki a más hibájából is tud tanulni. De az a lecke tényleg megmarad tartósan bennünk? Saját magunknak kell átélni valamit, hogy tanuljunk belőle.
Nyilván nekem is voltak olyan lépéseim, amit lehet jobban tettem volna, ha meg sem. De. Mint már mondtam, ez is én vagyok vagy voltam, máskor már tudni fogok mérlegelni. Talán ezt nevezik optimizmusnak, hogy nem kerülök padlóra (annyira) egy kis szerencsétlenség után. Na nem is tagadom, valóban optimista volnék. Ma zenét kaptok.

 

hétfő van, annyira illik ide

notesz

Önzetlennek lenni nem éri meg. Elvárni másoktól, hogy úgy viselkedjenek veled, ahogy te velük, nincs értelme. És még az immunrendszeremet is legyengíti az egész. Havonta rámtör ez a letargikus érzés amúgy, és most nem a menstruációra gondolok. Nincs baj, holnap új nap virrad. Úgyis úgy vagyok vele, hogy mindennap cselekedni kell valami jót. Bár ez relatív…

 

notesz

Azt hiszem, említést érdemelne az az észrevételem 10 perccel ezelőttről, hogy bizonyos illatokhoz (és szagokhoz) kellemes (avagy kellemetlen) élmények fűződnek. Például ennek az erős vanília illat hatására, ami kissé vattacukor illatra is emlékeztet, a nyárra asszociálok, és ez egy érzelmi láncreakciót indít el bennem. Szabadság, szerelem. Mintha csak ’69 nyaráról beszélnék. A szabadság szó megint csak sokat jelent számomra, bár nem tudom megfogalmazni, hogy miért jó dolog. Elvégre, valahogy, valamilyen szinten és bizonyos értelemben most is szabad vagyok. Mint egy madár.

Azt hiszem, nagyon idegesítem édesapámat azzal, hogy este 11-kor zenét hallgatok, de muszáj volt ezt felfedeznem egy, amúgy általam igencsak kedvelt blogon:

tavasz

Ülni egy padon. Hallgatni a rigók friss csicsergését arról, hogy mit keres ott az a furcsa élőlény a padon egyedül. Pletykásak. “Csiripelték a madarak”, hogy nemsokára tavasz. Jó lenne már, nem? Hűs szellő borzolná össze gondosan megcsinált hajam, miközben a Nap meleg sugara melengetné szívem. A tavasz a pozítiv érzelmek évszaka. Szóval az én időm is hamarosan eljön! (Télen minden más.)

notesz

Szofi története felnyitotta a szemem, hogy a férfiaknak a nők csak egy szextárgy, akit egyszer elvesznek valamiféle kötődés miatt, majd megunják az asszonyukat, s keresnek valami fiatalabb mókát. A nők pedig megélhetési kurvák egytől-egyig, mert csak arra hajtanak, hogy a férjük gazdag és sikeresen legyen, aki megad nekik mindent.

Én pedig nagyon szeretem a szélsőséges véleménynyilvánítást, ugyebár (ez itt most irónia volt, a gyengébbek kedvéért). Mindenesetre a könyv tetszett, megrázó is volt, meg minden.

És most egy muzsika, a szövegét ajánlom, mókás:

Akarlak

Ez a szám olyan beindító, és most olyan a hangulatom, hogy be kell, hogy induljak. Vagy legalábbis elindulni kéne, mondjuk megfürödni, aztán aludni. És most ilyen ártatlan kislány mosoly lehetne az arcomon, ha igazat mondtam volna az imént. De mindegy is, élvezzétek…. a számot, persze…