Archive | 15 napos RSS feed for this section

day 15 – Törekvések

15 jún

Most éppen az, hogy rávegyem magam arra, hogy legalább egyszer elolvassam az angol tételeket, mert holnap szóbelizek. Egyébként érzékenyen érintett eléggé, mert péntekre voltam kitűzve eredetileg.

A kielégültségre törekszem. Arra, hogy elégedett legyek magammal és a környezetemmel, az életemmel. Egy olyan életet akarok, amiben nem szürke hétköznapok vannak, bár ez egy rossz kifejezés, mert rajtunk múlik, hogy mennyire színesek a napjaink. Mindenesetre remélem lesz lehetőségem színesre festeni a mindennapokat. Valami jó egyetem/fősuli, amit sikeresen ugye el is végzek. Annyit keresnék, hogy tudjak venni egy aranyos kis házacskát, és lesz egy kutyám meg egy régi típusú VW Beetle-m. De mindezt külföldön. Az se bánnám, ha gazdag lenne a férjem.
Igazság szerint ez mind tök unalmasnak, hétköznapinak hangzik. Az is. De nem leszek világmegváltó messiás, vagy celeb vagy híres tudós. De ha ezek teljesülnek, plusz még ott lenne az életemben valahol a művészet, akkor elértem a célom, és nem volt hiába semmi.

De jól előreugrottam az időben. Még le kéne érettségizni egyáltalán.
Magánéleti céljaimról hagy ne essen szó, nem lenne illendő.

day 14 – Amit hiányolok

14 jún

Egy jó beszélgetős borozgatást. A múlt nyarat. Jó bulikat. Jelenleg ennyi. Talán egy kicsit azt is, amikor egyedüli lányként kellett elviselnem a srácok hülyeségeit. Na persze így is jó minden. Mert alkalmazkodni tudni kell. Szükséges. Megszoksz, vagy megszöksz! Na jó, egyébként semmi nagy dolog nem hiányzik az életemből, vagy ha mégis, akkor az nem publikus. Még mielőtt bármi kétség felvetődne, egy kapcsolat sem hiányzik. Annyira.

 

day 13 – Félelmek

13 jún

A magány, egyértelmű. Szerintem minden épeszű ember fél a magánytól, és nem úgy értem, hogy épp egyedül van otthon, hanem hogy ott belül érzi magát egyedül, mintha senkire se támaszkodhatna. Elnézve néha az embereket körülöttem, és hogy néha milyen magányosnak hiszik magukat, hát valami szörnyű. Meg ahogy mások hagyják ezt. Remélem nem tartozok közéjük, ugyanis nem fogom magamra azt mondani, hogy ilyen meg olyan szent vagyok, mert majd mások megítélnek (persze szigorúan csak a tetteim alapján! köszi).

Fulladásos halál. Vízben (vagy kint az űrben, hah). Ahogy lassan jön a halál, és menekülnél, de nem tudsz, mert nem tudsz levegőt venni a futáshoz. Csak percek kérdése, és vége. Viszont eszméletednél vagy, ezáltal tudod, mikor lesz vége. És igazából az ebből eredő kétségbeesés a legrosszabb része, nem is a halál. A haláltól én olyan tekintetben félek, hogy a szeretteim milyen szomorúak lesznek. Márpedig elveszíteni valakit… nos, az rossz. Idekapcsolódva, a ráktól is félek. Nem biztos, hogy lenne elég lelki erőm a legyőzéséhez.

Minden teremtmény, aminek több lába van négynél. Meg a férgek, nyilván. De szerintem ezt nem is kell ragoznom.

 

day 10 – Ami jobb kedvre derít

10 jún

Imádok pozitív dolgokról írni, sőt, igazából szerintem csak annak van különösebb értelme is, hiszen ki lenne kíváncsi egy depis önsajnáltató akárkire…
Na hol is kezdjük. Jöhetnének azok a sablonok, hogy egy ölelés vagy egy mosoly vagy egy jó beszélgetés, és persze nem mintha nem így lenne, de ez még nem minden. Talán mondjuk egy szép tavaszi nap: zöld fák, lágy szellő, madarak és bárányfelhők. És eközben ülni egy padon vagy a fűben. Vagy egy szép nyári est, tiszta, csillagos égen felfedezni a csillagképeket (hajj de jó, hogy itt a nyár!). A ruhavásárlás sem maradhat ki! Meg amikor megértettem a szinusz & koszinusz és társaikat…
Belsőbb dolgok. Ha valamikor nem kell megmagyarázni valamit valakinek, mert tudja nagyon jól, hogy mire gondolok és hogy értem, és tudom, hogy nem érti félre, mert van annyira értelmes, hogy felfogja amit mondok. Ha valaki nem idegesítő módon ismer ki engem, ezáltal tudja mikor mire gondolok, azaz neki se kell magyarázni a miérteket. Ha valaki az enyémmel ellenkező véleményét értelmesen és éretten tudja elém tárni. Na meg ha valaki nem stresszel állandóan mindenen, és ezt most tényleg úgy értem, hogy mindenen…
Egyébként még sokminden tud jobb kedvre deríteni, mert ugye az életapróörömei meg a hasonlók a fontosak.

day 09 – Amit bánok

9 jún

Megtanultam úgy felfogni, hogy eleve nem szabad semmit sem megbánni. Mert minden egyes ilyen tett ahhoz járul hozzá, aki te vagy. Minden kimondott vagy ki nem mondott szó téged jellemez. Ha a következmények rosszak, akkor pedig új tapasztalattal lettél gazdagabb, újabb lecke az élettől. Bár az is igaz, hogy mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak, ahogy Oscar Wilde mondta vala. Szoktak dicsekedni azzal, hogy valaki a más hibájából is tud tanulni. De az a lecke tényleg megmarad tartósan bennünk? Saját magunknak kell átélni valamit, hogy tanuljunk belőle.
Nyilván nekem is voltak olyan lépéseim, amit lehet jobban tettem volna, ha meg sem. De. Mint már mondtam, ez is én vagyok vagy voltam, máskor már tudni fogok mérlegelni. Talán ezt nevezik optimizmusnak, hogy nem kerülök padlóra (annyira) egy kis szerencsétlenség után. Na nem is tagadom, valóban optimista volnék. Ma zenét kaptok.

 

day 08 – Kedvenc emlékem

8 jún

Ezek a felejthetetlen nyarak. Amikor fiatalok voltunk és naivak. Az a bizonyos summer of ’69. Jaj, istenem, milyen gondtalan is volt az élet! El sem hiszem, hogy 3 éve volt csak. Sokat változtunk. Az értékrendünk, az, hogy hogy látjuk a dolgokat, a vágyaink.
Tavalyi nyár. Mintha csak egy fél év telt volna el. És így, 1 év alatt is hihetetlen változásokra képes az ember, furcsa. Az meg ugye megint más kérdés, hogy jó vagy rossz irányba. És így összevetve olyan sok tapasztalattal és élménnyel lettem gazdagabb, hogy kedvenc emléket aligha lehetséges kiválasztani közülük. Egyébként is arra törekszem, hogy sok “kedvenc” emlék legyen bennem majd ugyanígy 3 év múlva is.

day 07 – Kedvenc helyem

7 jún

Egyik legjobb téma a mai! Ilyen emelkedett hangulatban, mint ami pedig most van, élvezet lesz írni.

Az egyik természetesen Prága. Persze, nem láttam én olyan sokat a világból még, de Prágába még egyszer visszamegyek valamikor, remélem hasonló társasággal, mint ahogy voltunk tavaly, és legálisan fogyasztunk majd sört. A mennyiségbe pedig senki nem szól bele. Egyébként nem is szeretem a sört, ez meg olyan csakazértis dolog.
Hogy miért is volt jó? Nyilván nagyrészt a társaság miatt. Tanulmányi kirándulás az osztállyal. Nem mellesleg gyönyörű hely, pedig csak az óvárost láttuk. Csupa történelem. Na meg az olasz turisták… 🙂 De a legfőbb majdhogynem: Európa legnagyobb (?) Hard Rock Cafe-ja! Azon a pár emeleten külön történelmi kincsek. Zenei történelem, na. Meg a galambok is nagyon barátságosak. Mi lenne, ha nem csak egy képpel örvendeztetnélek meg ma?

day 05 – Amikben hiszek

5 jún

Erről a kérdésről mindig John Lennon God című száma jut eszembe.

I don’t believe in Bible

Semmit. Komolyan, Mária félrelépett csak. Na nem Istennel, nyílván. A 21. században sárgaházba kerülnének a nők ilyen kijelentéssel, körülbelül. A Szeplőtelen Fogantatás, az Istennő sem az, amit én keresek. Bár becsülöm Coelhót, de nem vagyok elfogult.

Véletlenek vagy a sors? Karma? Sokszor magam sem tudnék választani. A sors olyan, mint egy isten. Ezzel meg nem jutottam előrébb. Bár ahogy sokszor a dolgok összefonódnak, alakulnak vagy meg nem történnek, erősen elgondolkodok azon, hogy ez nem lehet véletlen sem. Minden okkal történik, ugye. Csak nem merem magam rábízni egy fejben létező “felsőbb hatalomra”, mert mégiscsak én élem az életem. A karma meg egy másik kérdés, igazából az egy olyan bemagyarázhatómindenbe dolog, szóval it’s not my cup of  tea.
Most, hogy sikerült mindenről beszélni, amiben nem hiszek, azt hiszem a God fő mondanivalójával fejezném be:

I just believe in me,
…,
And that’s reality.

day 04 – Egy pillanat

4 jún

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen emlékezetes pillanatot tudnék kiemelni ebből a 17 és fél évből.

A mindennapok apró örömei. Értük érdemes élni. Egy öreg pár kézen fogva sétál, és élvezi a napfényt. A fák rügyeznek, a virágok nyílnak, minden zöldbe borul. A madarak, a szabadság megtestesítői csiripelnek. Lágy szellő fujdogál, ez pedig nem egy szépirodalmi alkotás. Emlékszek, amikor egyszer Robiéknál páran összeültünk borozgatni, és arról beszéltünk, hogy ki hogy képzeli el a másikat 10 év múlva. Gondolatlavina. Furcsa belegondolni, hogy egyszer mindennek vége. Ez a 2 év, ami még hátra van érettségiig, olyan gyorsan fog eltelni, mint ez a perc. Mi lesz velünk?
Szabadság és felelősség. A kettő együtt jár. Egy kis őrültség, mert egyszer élünk.
A tavasz eliramlott a világgal, ahogy a virág elhullott. Petőfi. Nyár van. Aztán jön az ősz, majd a hosszú tél, és újra itt vagyunk. Az egész egy pillanat alatt. Úgyhogy nem szabad restnek lenni, a lehetőségeket elszalasztani. És a csodát sem várhatjuk ölbe tett kézzel, a boldogság sem fog az ölünkbe hullani. Ha észreveszed azokat a kis dolgokat, amik megmosolyogtatnak nap, mint nap. És ha problémákba ütközöl, nem állsz meg, mert elhiteted magaddal, hogy képes vagy bármire. Ha nem görcsölsz mindenen. Na, akkor jó lesz minden. Ezt elérni… Ezért érdemes élni. Na meg azért, hogy legyen kivel megosztani.

day 03 – A legjobb barátom

3 jún

Szögezzük le, hogy nekem nincs egy legjobb barátom. Nekem több van. Választani meg nem fogok.

Mindegyikőjük másik oldalamról ismer jobban. Ez nem azt jelenti, hogy bármelyiknek is hazudnék vagy hogy skizofrén vagyok. Egyszerűen csak egy horgászbeállítottságú fiúnak nem kezdhetek el beszélni a kedvenc lookbook-os képeimről, vagy egy fizika-matek zseninek a művészetekről. Egy prűdnek nem számolhatok be a vágyaimról, egy pletykásabbnak még úgysem. Ha Rolling Stones-t akarok valakivel hallgatni, arra is meg van a megfelelő ember. Ha a szomszédba akarok átugrani egy jó beszélgetésre, az is egy külön személy.
És mindegyikükre ugyanúgy számítok, legalább annyira, mint amennyire számíthatnak ők rám. Büszke vagyok emberi értékükre. És még mielőtt beleröppennék a közhelyek rengetegébe, amiben a barátság téma egyébként meglepő módon bővelkedik, inkább azon gondolkozzunk el, hogy.