Archívum | sztorizzunk! RSS feed for this section

vasárnap #3

24 ápr

Ez a vasárnap is teljesen ugyanúgy telt el, mint a legtöbb. Ugyanolyan ágybanfekvős, szürke, pizsamás és szemüveges nap, egy megérdemelt pihenő egy egyébként nem túl megerőltető hét után.
Már csak 11-et kell aludni, és angol érettségi. Oh!

Ken Follett írásaiban pedig van valami plusz, ami letehetetlenné teszi a könyveit. Az A titánok bukása is éppoly addiktív, mint az A katedrális, vagy annak folytatása volt. Jellemző módon ugyanúgy az utolsó 100 oldal a legizgalmasabb, mert tudom, hogy mindjárt kiderül minden, jön a nagy boldogság, és másnap pedig egyenesen hiányozni fognak a szereplők. Úgy érzem, az irodalom tanáromnak meglehetősen igaza volt, mikor azt mondta, hogy ha valaki Follett-et kezd el olvasni, utána már nem igazán fog találni más kedvérevaló olvasmányt… True story.

notesz

6 feb

Szofi története felnyitotta a szemem, hogy a férfiaknak a nők csak egy szextárgy, akit egyszer elvesznek valamiféle kötődés miatt, majd megunják az asszonyukat, s keresnek valami fiatalabb mókát. A nők pedig megélhetési kurvák egytől-egyig, mert csak arra hajtanak, hogy a férjük gazdag és sikeresen legyen, aki megad nekik mindent.

Én pedig nagyon szeretem a szélsőséges véleménynyilvánítást, ugyebár (ez itt most irónia volt, a gyengébbek kedvéért). Mindenesetre a könyv tetszett, megrázó is volt, meg minden.

És most egy muzsika, a szövegét ajánlom, mókás:

na álljunk csak meg egy kicsit

30 jan

Ugye nagy a félelem, hogy ezzel a sok káros dologgal tönkretesszük, elpusztítjuk a Földünket. De valamire rá kellett jönnöm; mégpedig ez egy teljes mértékben nagyképű kijelentés mind a környezetvédőktől, mind azoktól a politikusoktól, akik szívügyüknek érzik a környezet tisztántartását. Globális felmelegedés? Az bekövetkezne ígyis-úgyis, mert láttam a National Geographic-en, mi csak rásegítünk egy picit.

Hogy lehetnek ilyen önteltek? A bolygónk mindig erősebb volt, és mindig erősebb is lesz, mint mi. Nem tudjuk elpusztítani. Ha átlépünk egy bizonyos határt, majd ő söpör le minket a felszínéről, és létezik tovább. Miért nem mondják inkább úgy, hogy “ne hagyjuk, hogy a bolygónk elpusztítson minket”?

/Coelho/

Azért, mert ha azt mondjuk, hogy nekünk kell megmenteni a Földet, az hatalmat ad nekünk. És ugye elég szánalmasan hangozna az a tény, hogy a saját lakhelyünk bármikor (mert tulajdonképpen bármikor) elsöpörhet minket a felszínéről. De így legalább nem kell szembenéznünk korlátolt képességeinkkel és lehetőségeinkkel, nem tűnünk olyan tehetetlennek. Nagyképűek vagyunk.

coelho

29 jan

A fiatalok, mivel nincs elég pénzük, hogy luxustermékeket vásároljanak, kénytelenek új ruhákat kitalálni. És minthogy állandóan a számítógép előtt ülnek, megosztják egymással a problémáikat és ötleteiket, ami sokszor egészen odáig vezet, hogy egy-egy ötlet vírusként fertőzi végig az egész közösséget. A fiatalok befolyásolják a szülőket a politikában, az olvasásban, a zenében – és nem fordítva, ahogy a naivabbak gondolják. Másrészt viszont a szülők befolyásolják a fiatalokat abban, amit úgy hívunk, hogy “értékrend”. Bár a kamaszok természetüknél fogva lázadók, mindig elhiszik, hogy a családjuk tudja, mi a helyes. Lehet, hogy furcsán öltözködnek és olyan énekeseket szeretnek, akik üvöltöznek és gitárokat zúznak – de ez minden. Nem mernek messzebbre menni és valódi forradalmat csinálni a szokásokban.

“Ezt már megtették a múltban. De szerencsére ez a hullám elcsitult, és visszatért a tengerbe.”

a gyémánt örök (coelho)

28 jan

Gyémánt. Brilliáns, ha így jobban tetszik. Mint tudjuk, voltaképpen nem más, mint egy egyszerű széndarab, amit a hő és az idő megmunkált. Mivel nincs benne semmilyen szerves anyag, lehetetlen megmondani, mennyi idő kell ahhoz, hogy megváltozzon a szerkezete, de a geológusok 300 millió és 1 milliárd év közötti időre becsülik. Általában 150 kilométeres mélységben alakul ki, és lassacskán jön föl a felszínre, hogy aztán ki lehessen bányászni.
A gyémánt a legellenállóbb és a legkeményebb természetes anyag, amit csak egy másik gyémánttal lehet elvágni vagy csiszolni. A csiszolás maradékát, a szemcséket az iparban használják fel, polírozó- és vágógépekhez. Ezenkívül semmi másra nem alkalmas, csak arra, hogy ékszert készítsenek belőle. És éppen ebben áll a jelentősége: egyáltalán nem jó semmi másra.

Az emberi hiúság legtökéletesebb megtestesítője.

coelho

21 jan

Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

new project

18 jan

Jobb dolgom, illetve témám feltehetőleg huzamosabb ideig úgysem akad, ezért kedvelt könyveimből megosztok veletek egy-két idézetet, bölcsességeket, vagy csak egy egyszerűen művészies részletet. Volt, amit angolról én fordítottam le, ha esetleg elvesztené az értelmét és szépségét az eredeti, azért elnézést kérek, de tényleg.

Follow my blog with bloglovin

Évértékelés 2010

31 dec

Ez az év nekem olyan volt, mintha két évet tettünk volna egybe. Mert ahogy kezdődött, nagy szerelemmel meg rózsaszín köddel, na pont teljesen ellentétesen végződik. Talán nyár végén lehetett ez a hasadás, amikor kezdtem átértékelni a dolgokat. De ez teljesen mindegy. Voltak kisebb fellángolások is, volt, amit nem értek, miért, és volt, ami még most is tarthatna. De azóta már tanultam hibáimból, és nincs idő keseregni, főleg, hogy ma van 2010 utolsó napja. Az év harmadik harmadát fiúk közt töltöttem, mivel barátnőim kimentek Dániába. Nem érzem úgy, hogy elfiúsodtam volna, vagy valami, de ők azt mondják, hogy de. Sokat tanultam tőlük, úgy érzem, és nagyon-nagyon szeretem őket, mint a fiaimat (vagy éppen bátyjáimat, ha épp én voltam kiszemelve áldozatként).
A nyarunk is mozgalmas és történésekben gazdag volt, de most hagy ne vegyem elő a naplómat felidézni ezeket a sztorikat. Sokat buliztunk, ja és szépen lebarnultam, élvezet volt fehér ruhában lenni :-).
Szóval személyiségfejlődésem úgy vélem szembetűnő, és talán vannak személyek, akik szerint rossz irányba tartok, de szerintem nem, és ameddig a barátaim nem szólnak, addig minden okés.

Na itt vannak 2010 leg-jei:

Legszebb nap: nem emlékszek, de biztos sokat nevettem és valószínűleg nyáron lehetett

Legrosszabb nap: akkor aznap úgy gondoltam, hogy amikor a nagy szerelem végetért, de most úgy gondolom, hogy minden nap, amikor kémia vagy fizika dolgozatot írtunk

Legszebb reggel: amikor elmentem a fiúkákkal horgászni 😀

Legjobb buli: egyértelműen a búcsúbuli a Raktárban

Legjobb házibuli: ROBI! De hogy melyik, azt nem tudom. Talán a születésnapja, vagy valamikor tavasszal 🙂

Legszebb hely, ahol idén jártam: Prága! Vissza akarok menni, olyan jól elvoltunk

Legviccesebb helyzet: talán mikor Prágában megismerkedtünk az olasz srácokkal. Más most nem jut eszembe, de nagyon sok ilyen volt

Legszerencsétlenebb helyzet: amikor úszás óra után megjött

Az év felfedezése: az Északi Korona és a Kis Medve a csillagos égen. Meg az, hogy érdekel a csillagászat

Az év csodája: Perseida meteorraj augusztusban idén is, meg az, hogy találtam egy olyan csodaszép cipőt, amilyenre vágytam (H&M)

Legmeghittebb beszélgetés: amikor elmentünk Robihoz páran, és kint az udvaron arról beszélgettünk, hogy ki hogy képzeli el a másikat 10 év múlva

Az év meccse: VB döntő, és a kedvenc Jókaink bármelyik meccse

Az év tanulsága: aki nincs fent Facebook-on, az nem létezik; amit nem talál a Google, az szintúgy nincs. Meg az ésszerű gondolkodás fontossága, és a következmények felmérése. De talán a legeslegfontosabb dolog: Minden fejben dől el!

Legfurcsább dolog: sátorozni az iskolaudvarban…

Legjobb koncert: Málna koncertek!!! Egyértelműen…

Az évben elért akármi suliban: angol fordítóversenyre elmentem. Helyezett nem lettem, de nem is azért volt jó, hogy ott voltam ;-P. Ja, és kémia 5-ös dolgozat

Az év új barátja: G. Bencét lehetne mondani, de nem a Pincéje miatt, meg tulajdonképpen annyira nem barát, csak jobba lettünk vele, mint voltunk. Eszembe jutott, ki az új barát: Hakima! 🙂

Elvesztett barát: nem, ilyen nincs. Na jó, van, de az okok nem publikusak, és hosszú sztori. Sajnálatos a dolog, de ez van 😦

Legfontosabb feladat: angolt tanítani kissrácoknak zsebpénz-kiegészítésképp; élvezni az életet

Amit a legjobban vártam: utazás Prágába; nyár; hogy hazajöjjünk Görögországból (bocsi); VB döntő; szülinapom; meg úgy általában a hétvégére betervezett partik, koncertek; a 13.-osok szalagavatója, ami nagyon jó volt; sulis Ki Mit Tud?

Amit a legjobban várok: a bálak, és hogy lássam a srácokat táncolni; meg a nyár, hogy összejöjjön a balatoni kiruccanás

2010 legjobbja, akármilyen kategóriában: TI vagytok, édeseim! (Jaj de csöpögőőőőőős…)

Célok 2011-re:
nagyon jókat bálazni; leérettségizni angolból középszinten; eljutni Balatonra a többiekkel; megtanulni festeni és rajzolni jól; meg persze a tanulááás…; leadni az úszógumimból; továbbra is tanítani; a szingli létet is unom kicsit; valami normális koncepciót találni ennek a blognak; de mindenekelőtt: Élvezni az élet apró örömeit!

És most, hogy kellően elbúcsúztam az évtől, elkezdhetek ráhangolódni az év utolsó nagy partijára. Sziasztok!

Rest in peace

8 dec

Ma 30 éve a halálodnak, John.

22 okt

VI.

– Mondom, Mr. Holmész úr, hogy Mary derék lián volt – szólt Sydnees Aspinall.
– Én elhiszem magának, Mr. Aspirin, hiszen maga jobban ismerte, mint én, vagy kedves cimbarátom, Watsora, de nem azért vagyunk most itt, Mr. Aspirans, hogy a tölgy érdemeit firtassuk, hanem azért, hogy a lehető legtöbb intonációt szerezzük Mary Atkins szelencétlen, koreai haláláról. – És Holmész nesztelenül Sydneesre bámult.
– Aspinall a nevem, főnök – mondta a nyomorult.
– Tisztában vagyok a nevével, Mr. Aspik – mondta Holmész, mintha össze akarná törni.
– Hát, ahogy gombolja – mondta Aspinall, s azt kívánta, bárcsak inkább a “Kölcsön Velünk egy Vidám Vasárnapot” kirángatásra ment volna.
Holmész a lehető leggyorsabban kifaggatta Aspinallból, amit csak tudott, de láttam, hogy két majomban őrülnek.
– Egy dolgot azért szerelnék tudni – mondtam, mikor magunkra maradtunk. – Mi történt Zoxó Whitneyvel?
Holmész merőben rám nézett. Láttam, hogy nagyveleje ismét gondolataiba merült; szemölcsöke összezúzódott, vállkapcsát összeszorította, orrczympája kitágult, homokját összetáncolta.
– Ez bizony nehéz ecset, Watsora – mondta, s én újból csődállattal adóztam neki.
Másnak reggel Holmész már pirkakasszóra felkelt, és bele sem nézett a lapinapokba. Mint általában, most is én készítettem el a vízórait; egy süveg sört, egypár arcpirítóst, három kéménytolást, két szelep szalonnát, egy kistányérban letepertőt, egy friss parancsot, parádicsomót, egy kosár gyümölcsöt és egy csésze forró takarót.
– Kész a hízórai – kiálltam, de megrepedésemre Holmész már elment. “A fene a nagymamád kosarába, amiben aludni szokott” – gondoltam. “Csak bolombozik, Serló” – mondtam aztán, mert eszembe jutott az a szokása, hogy elbújik a szekrényben.
Ez a nap aggódást hozott számomra: ahogy a hiveket vártam barátomról, nyugta lettem; nem volt kása, hogy így egyedül hagyjon. Felhívtam néhány ismerőst, de ők se tudták, még Basil fülegyelő se tudta, márpedig ha valaki tudhatná, az Basil fülegyelő, mert ő defektív. Egy héttel később történt, hogy újra láttam Holmészt, s a megjelenése megdöbbentő volt: rongyosnak és magviseltnek zilátszott.
– Uramisten, Holmész – kiáltottam -, ki az ördögben járt?
– Sört kerítünk arra is, Watsora – libegte. – Várjon, amíg visszanyerem a lézengetemet.
Megpixáltam a tüzet, odakészítettem a papucsát, s mikor rendbeszélte magát, olyan történetet mondott el, amire mind a mai napig nemléxem.