A túllépés mesterei

13 Sze

Oh, mi esendő nem vagyunk mi, képesek vagyunk hátrahagyni önbecsülésünket szerelmünk tárgyáért, nem törődvén azzal, vajon talál-e viszonzást áldozatunk, avagy sem. Elhisszük, amit mondanak az első szerelemről, mi sosem múlik, de mindig véget ér, és abba a hiszembe ringatjuk magunkat, hogy egyszer minden olyan lesz, mint azokban a bizonyos régi szép időkben. Pedig oly egyszerű lenne egyszer megállj-t parancsolni az érzelmek tengerének, mielőtt a szökőár mindent elárasztana, és megfulladnál. Mert abból a vad tengerből senki sem tudna már kihúzni.
Mivel minden fejben dől el, csak azzal kell tisztában lennünk, hogy hol a határ, mert a partról minden biztonságosabb. Persze megfürdeni meglehet, de csakis a cápamentes övezetben.
És hát ki ne szeretne fürdeni a tengerben, napsütésben és lágy szellővel, élvezni a jó időt a rengeteg emberrel, és örülni annak, hogy nem mi vagyunk a vezércikkben a “Vízbefúlt” cím alatt.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: