Elgondolkodtató elmélet az emberiségről – a végét nem törlöm, az kell – Bash.hu

19 aug

nem: az emberi lény ugyanúgy leírható bonyolult fizikai és kémiai jelenségek összességeként, mint bármi más az univerzumban. és mivel a tudatunkat hordozó és meghatározó anyagi/kémiai közeg, az agyunk halálunkkal elbomlik és működésképtelenné válik, a tudat is semmivé foszlik
ez egyszerű és logikus
jön az igen
ez már keményebb
szóval, az ember abban különbözik bármi mástól az általunk ismert univerzumban, hogy képes felfogni a körülötte lévő világot
ezt még az állat is megteszi eddig, de az csak ösztönszerűen, előre beprogramozott módon reagál az eseményekre
míg az emberek között adott helyzetben minden egyed más és másképpen viselkedik
tehát, az embert minden mástól megkülönbözteti a TUDAT, azaz hogy az őt körülvevő világot képes rendszerszerűen meglátni, és módosítani
ha pedig valami létrehozta az univerzumot
akkor azokat a részeit, amiket ilyen nagy hatalommal ruházott fel, illetve azzal a képességgel, hogy ÉRZÉKELJÉK magát az univerzumot
nyilván valamilyen célra hozta létre
ha pedig így van, akkor óriási veszteség lenne, ha minden, önmagában is egyedi és megismételhetetlen tudat elveszne, amikor az őt hordozó test elpusztul
ezért gondolom
hogy az emberi tudat több lehet, mint ami a test
és létezhet tovább valamilyen transzcendens formában, ha a fizikai hordozóegysége meg is semmisült
esetleg egyesülve az egésszel
ennyi
hülye üzenete:
nincs olyan képed amin valamit megbasz egy hiúz?

Advertisements

Egy hozzászólás to “Elgondolkodtató elmélet az emberiségről – a végét nem törlöm, az kell – Bash.hu”

  1. kövidinka 2010. augusztus 22. - 12:03 #

    a hiúzok nemi életén túllépve,
    a gondolkodó ember keresi az élet értelmét, feszegeti a tudás határait, teóriákat gyárt az univerzumra, esetleg elméletben eljut úgy új – embernek felfoghatatlan – “dimenzió” létezéséig.
    Utóbbit színezzük ki, tegyük közérthetővé és nevezzük Istennek! Persze, vannak akik ebből élnek meg évezredek óta, de a lényeg – amit csak sejtünk és remélünk – vallással élni jó és megnyugtató dolog.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: